Október végén rendezték meg az A.J.K.A.-Hungary Shotokan Karate Szövetség Országos Bajnokságát Zalakaroson. Az évente megrendezésre kerülő versenyre számos egyesület érkezett az ország minden szegletéből, közülük az egyik Gyuláról. A kilenc gyulai versenyző közül négyen a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola tanulói. Edzőjük Sensei Torma György 8. dan és Sensei Baracsi István 5.dan voltak. Rájuk az edzői munkájuk mellett versenybírói feladatok is hárultak.
-A tanulóink hetente háromszor edzenek. A tavalyi évtől a karate testnevelés órák keretein belül is jelen van iskolánkban így van olyan tanulónk, aki heti öt alkalommal is tud finomítani a technikáján. Sajnos a Covid és a jelenlegi helyzet nehezítette a felkészülést, de így sincs okunk panaszra, hiszen minden nevezett karatékánk dobogós helyen végzett. Örülünk, hogy ilyen szép eredményt értünk el, de valójában a karaténak nem ez a lényege. Ahogy Sensei Gichin Funakoshi – a modern karate atyja – mondta: „ A karate nem a győzelemről vagy a vereségről szól, hanem a technikák tökéletesítéséről és a jellem fejlesztéséről” Szövetségünk az American Japan Karate Association International pontosan ezt a szellemiséget követve hirdeti, hogy a Shotokan karate technikák tökéletesítése mellett a legfontosabb az erkölcsi erények megóvása és átadása a karatékát tanulóknak, hiszen ezek az egész életükre kihatnak majd. És, hogy mik ezek az erkölcsi tanítások?
Jellem
Becsület
Akarat
Önuralom
Tisztelet
Hűség
Hála
A Karácsonyi János Katolikus Ált. Isk. karatésai:
Baracsi Zalán 1.hely 11-12 korosztály 6.oszt.
Baracsi Zétény 2.hely 9-10 korosztály 4.oszt.
Csibi-Bagi Trisztán 3.hely 11-12 korosztály 5.oszt.
Rus-Gal Emma 2.hely 13-14 korosztály 8.oszt.
Edző: Sensei Baracsi István 5.dan (Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola pedagógusa)