A 2023/24-es tanévben, fennállásának 70. évfordulóját ünnepli a kisteleki Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikum.

A középiskolai oktatás 1953. szeptember 1-jén kezdődött Kisteleken 1 gimnáziumi osztállyal, 39 diákkal, Állami Általános Gimnázium néven. Az azóta eltelt 70 év, számos változást hozott az iskola életében. Az alapítás után 10 évvel megépült a gimnázium jelenleg is használt épülete, majd 1975-ben átadásra került az új kollégium.

A 20 éves évforduló óta a honfoglaló vezér, Árpád fejedelem nevét viseli az intézmény. Kezdetben az oktatás reál jellegű volt, az 1962/63-as tanévben a reál osztály mellett humán osztály is indult.

Szakközépiskolai képzés 1963 óta folyik az intézményben. Az 1972/73-as tanévig a gimnáziumi osztályok mellett mezőgazdasági szakközépiskolai osztály is működött. Utána három tanéven keresztül csak gimnáziumi osztályok voltak, de az 1976/77-es tanévtől itt folytatta munkáját a Mórahalomról áthelyezett postaforgalmi szakközépiskola. 1998 óta indult fejlődésnek az informatika oktatás az iskolában, akkor voltak az első érettségizők számítástechnikából. 1999-ben vizsgáztak először érettségire épülő szakképzés keretében számítástechnikai szoftverüzemeltetőként a diákok, majd 2005-től, a szakképzés átalakulásával a postaforgalmi képzés mellett beindult az informatikai szakközépiskolai képzés is, amely jelenleg egyedüli ágazatként van jelen az iskola szakképzésében.

Folyamatosan átalakult az iskola neve is az évek során, hosszú idő és sok oktatáspolitikai és fenntartói változás után jutottunk az iskola mai nevéhez: Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikum.

A legutóbbi fontos átalakulás volt, hogy az iskola fenntartója 2013. szeptember 1-jétől a Szeged-Csanádi Egyházmegye lett. 2014-ben egy nagyszabású projekt keretében és a régi és az új fenntartó összefogásával teljesen megújult az iskola külseje, szép és takarékos épületté alakult a hőszigetelés, a nyílászáró csere és a napelemek felszerelése után. Azóta is folytatódik a modernizálás, sor került a vizesblokkok felújítására, a világítás és a fűtés korszerűsítésére is az iskolában. A közelmúltban történt meg a földszinti burkolat cseréje, a bejárat átalakítása és az udvar modernizálása, így igazán szép környezetben kerülhetett sor a jubileumi hét rendezvényeinek lebonyolítására, az alábbi programterv szerint:

 

Október 9. Hétfő

 11 óra Jubileumi hét ünnepélyes megnyitója

– Az iskola új névtáblájának avatása

– Jubileumi évkönyv bemutatása

– A Tóbiás Klára szobrászművész által készített Szent Margit szobor felavatása

 

Október 10. Kedd

 11 óra Rendhagyó iskolatörténeti kiállítás

  • „Titkok és rejtélyek a 70 éves ÁFG-ben” című szabadulószoba megnyitója

 

Október 11. Szerda

 15 óra „70 perc mozgás”, Sportvetélkedő az iskola sportlétesítményeiben a helybeli és a környező általános iskolák meghívott csapatai között

 

18 óra Ünnepi szentmise a 70 éves Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikum tiszteletére a kisteleki Szent István-király templomban

 

Október 12. Csütörtök

  10 óra Faültetés az udvaron

 

10 órától „Nyitott kapuk” az ÁFG-ben

  • Délelőtt lehetőség van óralátogatásra, újra beülni az iskolapadba egy kis tanulásra
  • Az egész nap során lehetőség van bejárni az iskolát, bekukkantani a termekbe, szertárakba, öltözőkbe, stb.
  • Délután lehetőség van az osztálytalálkozóra készülő jubiláló osztályok, csoportok fogadására egy közös beszélgetésre, múltidézésre

 

17 óra Képzőművészeti kiállítás megnyitója a Klebelsberg Művelődési központban

  • Egykori ÁFG-s diákok képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitója

 

Október 13. Péntek

18 óra „ÁFG éjszakája”

  • Pályaválasztási rendezvény a helyi és környező települések 8. osztályosainak izgalmas feladatokkal és jó bulival

 

Október 14. Szombat

15 óra Jubileumi Gálaműsor a Klebelsberg Művelődési Központban

 

  • Egykori és jelenlegi diákok, tanárok zenés-táncos műsora visszaemlékezésekkel színesítve

Minden programot sikerült maradéktalanul és magas színvonalon megvalósítani, így a résztvevők és a szervezők is elégedetten állapíthatták meg, hogy az esemény jelentőségéhez méltó módon történt a megemlékezés, mind a programok változatosságát, mind a résztvevők sokszínűségét tekintve, amelyeket az eseményeken készült fotók is jól reprezentálnak.

Hálás köszönet mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a hét sikeréhez, így az iskola minden dolgozójának, tanárának, tanulóinak, volt diákoknak és pedagógusoknak, akik szervező munkájukkal, részvételükkel, érdeklődésükkel segítették, hogy méltóképpen megünnepelhessük a jubileumot.