A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 5. évfolyama kapcsolódott a Nemzeti Emlékezetpedagógia Programjához. Az iskolából 54 diák utazott hat kísérő pedagógussal május 31-én Gyulára.

A kirándulók osztályfőnökének beszámolója:

Gyula városa nagyon vonzó turisztikai célpont és a vár környezete, valamint a kastély számos látnivalót kínál számunkra. Történelem órákon már megismerkedtek a gyerekek a középkorral, ezt kiegészítve tőlünk is kaptak információkat a várról. Nagyon felkeltette az érdeklődésüket, ezért nem is volt kérdés számunkra, hogy a pályázatban meghirdetett öt helyszín közül Gyulát választjuk. Kicsivel több, mint egy órányi utazásra van tőlünk ez a helység, és jól megközelíthető. Ez is szempont volt a választásnál.

A gyerekek már izgatottan várták az utazást, mert előzetesen osztályfőnöki órákon foglalkoztunk a gyulai vár történelmével és felkeltette érdeklődésüket a vár históriája. A feladatokkal kapcsolatban is izgatottak voltak. A csapatmunkában való tevékenykedés tetszett nekik a legjobban. A tudáspróba, a nyomkeresés és a kisfilm készítése valóban összekovácsolta a csapattagokat. A kirándulás után az iskolában néztük meg a kisfilmeket, melyekben nagyon kommunikatívan szerepeltek a gyerekek. Voltak olyan csapatok, akik olvasták az információkat, míg mások előadták a táblákon szereplő cselekményeket.

A várban nagy élmény volt, hogy kaptunk idegenvezetést. Nagyon figyelemfelkeltő volt a tárlatvezetés, amely teljesen lekötötte a gyerekek figyelmét, így annak minden percét élvezték. A legtöbb tanulónak a börtöncella és a fegyvertár tetszett a legjobban. Ki is tudták próbálni a gyerekek a korabeli eszközöket, és saját maguk készíthettek kódexet a múzeumpedagógiai foglalkozáson.

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program képviselője Késmárki Zsolt segítette a szervezést. Időpontot kért számunkra és idegenvezetést a váron belül. Továbbá múzeumpedagógiai foglakozást is kértünk a gyerekeknek. A harmadik állomás pedig osztályonként egy feladatlap kitöltése és egy kisfilm készítése volt. Így állítottuk össze a programot. A várról előzetes információkat kaptak a gyerekek a felkészülés során az iskolában is, továbbá a helyszínen szerzett ismeretekkel egészítették ki tudásukat. A program az Almásy-kastély megtekintésével folytatódott, majd a Százéves Cukrászdában ért véget, ahol közös fagyizással zártuk a napot.