Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapata ORSZÁGOS BAJNOK!

A mai napon rendezte meg a Magyar Erőemelő Szövetség Budapesten, az Angyalföldi Sportközpontban a IV.korcsoportos tanulók számára a fekvenyomó diákolimpia országos döntőjét, melyen 11 tanulónk vett részt egyéniben, illetve a lányok csapatban.


Nemenként 9 súlycsoportban mérték össze erejüket a versenyzők. A lányoknál 6 súlycsoportban indultak tanulóink, így értelemszerűen sajnos 4 súlycsoport is volt, hogy egymás ellen is versenyezniük kellett. Hónapokkal a verseny előtt tudtuk már ezt, és azt is, hogy közel azonos jó teljesítményekre képesek, illetve az esetleges fogyasztás értelmetlennek és feleslegesnek tűnt. A rivalizálás nem, az összetartás viszont annál inkább észrevehető volt. Az eredmények utólag igazolják mindezt.

A mérlegeléseink gond nélküliek voltak, a versenyen pedig szinte minden sikerült, amit elterveztünk és amire készültünk.

Eredményeink:

– 43 kg:

Varga Szamanta 🥇 1.hely❗️
Steinerbrunner Nóra 🥈 2.hely❗️

Azonos eredménnyel, 3-3 érvényes nyomással, mely minden vetélytársénál magasabb volt. Közöttük az 1kg testsúlykülönbség döntött.

– 47 kg

Cséffai Enikő 🥇 1.hely ❗️
Oláh Anna Lili 🥈 2.hely ❗️

Innentől “titkosak” a súlycsoportok.😊

Urszuly-Vidovenyecz Alexa 4. hely
Rapcsányi Gyöngyi 7.hely

Mindkét lány jól teljesített, csupán egy kis szerencse hiányzott. Súlycsoportjukban 15 versenyző volt.

Csáki Abigél 🥇 1.hely❗️
Rékasi Vivien 🥈 2.hely❗️

Az utolsó nyomás döntötte el a sorrendet.

Györkös Nikolett 🥉 3.hely❗️

Egyéni csúcs kellett volna a 2.helyhez. Utolsó kísérletre megpróbáltuk. Nem sikerült, bár nem volt messze.

Bódi Jázmin 🥉 3.hely❗️

Szintén minimális egyéni csúcsra lett volna szükség a végén, azonban közös döntés alapján ezt elengedtük, így 3 érvényes nyomással zárta a versenyt.

Czollner Ábel egyedüli fiúként képviselte az iskolát -53 kg-ban (testsúlya 46) és a szintén kifejezetten magas létszámú csoport középmezőnyében végzett. Jól teljesített.

A lány csapatversenyt, ahol egy iskola által elért 5 legjobb eredményt veszik számításba, három első és két második hellyel, 54 pontot szerezve toronymagasan nyerte az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapata, így ORSZÁGOS BAJNOK.

Szívből gratulálunk tanulóinknak az elért eredményekért illetve a felkészülés során tanúsított lelkiismeretes edzésmunkáért!

Gönci Tibor, felkészítő tanár,

Korcsok Marianna

Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda