2026.04.24-én igazán mozgalmas napunk volt. Délelőtt lezajlott az I.Versmondó összejövetelünk autista tanulók részvételével. 

13:00 órakor pedig kiállítás nyílt KÉK SZÍV címmel az autista tanulóink alkotásaiból. A kiállításnak immár 3.alkalommal a Mákvirág Galéria-Drogéria tulajdonosa, Lendvainé dr. Erki Mária adott otthont a galéria Gyöngyössy Gyöngyi termében. Ezúton is köszönjük Marikának, hogy köszöntötte a megjelenteket valamint a gyönyörű kékre festett mákvirágokat melyekkel a tanulóinknak kedveskedett. Makrai Korvin Mátyás 7.osztályos tanuló, Várnai Zseni : Csodák csodája című versét szavalta el. A kiállítást Czinege Edit keramikus nyitotta meg, aki többször is járt már nálunk, és mindig őszintén, tiszta szívvel tartott foglalkozást a gyermekeknek.

A kuratórium elnöke dr. Sütő Linda is köszöntötte a szülőket, gyermekeket, a vendégeket.

Külön köszönjük Nagy Zsuzsa festőművésznek az erre az alkalomra készült igazán gyönyörű festményét.

A kiállítás megtekinthető 2026.május 31-ig.