A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) gyermeknapi rajzpályázatán kiemelkedő sikert értek el a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola Balástya intézményének tanulói.
A pályázat témája a személyes adatok védelme volt, amelynek keretében a résztvevők azt mutathatták be rajzaikon, mit jelent számukra az adatvédelem a mindennapokban. A gyerekek kreatív alkotásokon keresztül jelenítették meg többek között az internet biztonságos használatát, a személyes adatok védelmét és az „adatvédő szuperhősök” világát. Előzetesen digitális kultúra órákon több héten keresztül foglalkoztak ezzel a témával a 3. és 4. osztályos tanulók Kocsisné Benkő Beáta és Tari Klára pedagógusok vezetésével.
Nagy örömünkre diákjaink közül két tanuló is dobogós helyezést ért el. Az 1. helyet Dékány Janka 4. osztályos tanuló, a 2. helyet Balog Heléna 4. osztályos tanuló szerezte meg saját korcsoportjában. Emellett több tanulónk munkáját is elismerte a zsűri, akik ajándékokban részesültek kiemelkedő pályaműveikért.
A nyertes alkotások a Városligeti Gyereknap Biztonságos Internet Sátrában, valamint a NAIH székházában is kiállításra kerültek.
Gratulálunk valamennyi pályázónknak a szép eredményekhez, és köszönjük, hogy kreativitásukkal felhívták a figyelmet a személyes adatok védelmének fontosságára! Büszkék vagyunk tanulóinkra, akik ismét öregbítették iskolánk hírnevét.