2026. szeptember 24-én iskolánk tanulói a hűvösebb reggeli időjárás ellenére is lelkesen vágtak neki a gyaloglásnak, és örömmel érkeztek meg a Kisökörjárás Szabadidőközpontba, ahol változatos programok várták őket.
„Hagyomány és egészség” jegyében vettek részt az idei „Színezd újra!” rendezvényen. A nap során a mozgás, az egészséges életmód, a hagyományőrzés és a közösségépítés került a középpontba. A sportos sorversenyek – többek között az „Öltözz, ha tudsz!”, a „Gyulai piac”, az „Almaszüret” a „Mézszállítás” és a „Lekvárfőzés” – az Európai Diáksport Napja szellemiségéhez is kapcsolódtak. A játékos feladatok fejlesztették a gyermekek ügyességét, gyorsaságát, állóképességét és együttműködését.
Az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó állomásokon a tanulók gyümölcsökkel, fűszerekkel és hagyományos élelmiszerkészítéssel ismerkedtek, míg a hagyományőrző programok Gyula kulturális örökségét hozták közelebb hozzájuk.
A közös tánc, a zenei programok és a vidám együttlét felejthetetlen élményekkel gazdagította a napot. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy mozogni, tanulni és együtt lenni játékosan, örömmel is lehet.
Bukodi-Vass Annamária, Szabó Anikó, Szabóné Surinás Andrea